2022. január 07. – 08:56
A beoltottak száma 6 278 355 fő, közülük 6 006 178 fő már a második, 3 217 724 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 6524 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 282 957 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 780 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 137 648 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 105 529 főre emelkedett. 3070 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed. Újabb oltási akció kezdődött, csütörtökön 34 ezren vettek fel oltást, a legtöbben ezúttal is már a megerősítő oltásért mentek. Az oltási akció ma délután, valamint szombaton is folytatódik, ismét előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra a kórházi oltópontokra és a kijelölt járásközponti szakrendelőkbe.
Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.
Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:
- 2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
- 2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
- 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
- 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
- 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
- 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
- 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
- 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.
Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.
Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához. Már több mint 51 ezer gyermek kapta meg az oltást. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-regisztracio-es-az-idopontfoglalo-az-5-11-eves-gyermekek-oltasa
Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.
Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.